Ez is egy összefoglaló bejegyzés lesz. Úgy néz ki sok ilyen lesz így az ősz végén, a tél elején. Ebben az idei búzafű termesztésemről szeretnék írni nektek. Ebben a témában nagyot léptem előre tavalyhoz képest. Az idei termés elég jó lett:
Tavasszal nem mertem kifüvezni a veteményt, mert a búza az kb úgy nézett ki mint az egyik kiirthatatlan gyomnövényünk (most sajnos nem jut eszembe a neve), ezért kicsit füves az altalaj. Nem volt neki gond, simán kimagasodott belőle a növény.
A képen nem tűnik soknak a termés, de elég jó mennyiség lett, tekintve hogy szinte minden szem kikelt az októberi ültetéskor. Még az is amit elszórtam aratás közben. :) Az aratásból nem csináltam nagy ügyet, egyszerűen csak letördeltem a kalászokat, amit nagyjából szétmorzsoltam kisebb darabokra. Augusztus elejére értek be a kalászok teljesen. Később a szétmorzsolt kalászokat vetettem el, egyszerű módszerrel. Egyszerűen csak beástam a földbe :) Tavaly innen indultam, bolti méregdrágán árusított vetőmaggal, aminek kb. a fele ki se kelt: Búzafű II Lehet én voltam a bűnös, mert a tavalyit kicsit későn ültettem el. Majd idén kiderül. Lesz egy elég korai ültetés, (vagyis az már meg is volt) meg egy későbbi. Lássuk melyik lesz a jobb.
Idén még jobbak a kilátásaim, mert a saját magam szaporított búzám sokkal jobban csírázott, bár lehet az ültetési idő is jobb volt. Íme a kelés:
Aztán ki ne fagyjon nekem! Próbaképpen tegnap is vetettem egy adagot, ha az október 12-ei vetés túl koraira sikerült volna. Búzában nincs sok tapasztalatom, bár lassacskán gyűlik.