2015. február 21., szombat

Elkezdődött: Metszés

Nálam végérvényesen beköszöntött a tavasz, pár napja elkezdtem metszeni a  szőlőimet. Nagyon jó volt az idő az utóbbi napokban. Ki is használtam.
Előtte:


Utána:


Kicsit bezavar a háttér, de azért látszik az áldásos közreműködésem. És milyen szikrázó napsütés volt egész nap! Ha más nem, ez mindenképpen lejön a fotókról.
Találtam pár hóvirágot  a kertben:


Itt pedig a végső bizonyíték a tavasz közeledtére, virágoznak a pozsgásaim:


Pedig annyira nem is meleg helyen vannak, éjszaka még hideg  van itt.


A háttérben a kaktuszok még alszanak. Nekik ez még tél.

2015. február 4., szerda

Borsó 2015

Azzal akartam kezdeni ezt a bejegyzést, hogy életemben először ültettem ilyen korán a borsót, mint ma. Ez valószínű igaz is, bár tavaly csak pár nappal maradtam le ettől az időponttól: Borsó 2014.
Természetesen Rajnai törpét vetettem, valószínű más fajtáknak ez a korai ültetés nem is tetszene, egyenlőre inkább nem is próbálkozom vele. A Rajnainak is az van írva a dobozára, hogy márciusban kell ültetni. Jó sáros volt a kert, valószínű egy darabig nem kell locsolnom. Gyönyörű idő volt ma, pedig a reggel még egy jó kis hózáporral indult. A kertben már napsütés volt, nagyon élveztem.
A tél alá vetés idén is elmaradt borsóból. Úgy látszik ez nekem nem akar összejönni, lehet nem is erőltetem. Ami nem megy, azt ugye ne erőltessük. Még majd később is vetek, lehetőleg szakaszosan, hogy az érés is szakaszos legyen. Legalább könyebb lesz szüretelni majd.

Az időjárást ilyennek jósolják az okosok:


Lesz még 1,5 hét tél, aztán jön a tavasz. Legyen igazuk, én a magam részéről már unom a telet.