2013. január 22., kedd

2013-as maglista

Én is felébredtem téli álmomból, lassan itt a tavasz. Á nem is aludtam ám, rendszeresen kilátogattam a kertbe, csak nem történt semmi említésre méltó, azért nem írtam ide. December óta rendszeresen etetem a madarakat, de annak majd szentelek egy külön bejegyzést. Ez a mostani a vetőmagjaimról szól. Utánanéztem, hogy milyen magokat is kell vennem, hiszen már a boltok is kezdenek beindulni. Mint a képen is látszik rengeteg mag maradt tavalyról.


Gyakorlatilag alig kell vennem valamit. Kell  sárgarépa, borsó, mert idén fel akarom fejleszteni a borsóültetvényemet. Tízszer annyit ültetek, mint tavaly, mert nagyon ízlett  a tavalyi. Dughagymát, legalább egy kilót beszerzek, szereti a hagyma a kertemet. Mézontőfű is kell zöldtrágyázáshoz. Kell  még saláta, a retek védőnövényeként. Elriasztja a földibolhákat a retekről. Ez bizonyítottan így működik, tavaly kipróbáltam. Van nagyméretű piros retek, korai hosszúkás, sárga hónapos retek, és nyári vajretek. Tiszta retekmániás lettem! :) Az őszi vetés is nagyon bejött. Azon földibolha sem volt: Őszi retek vetésem
 2012-ben jó sok magot gyűjtöttem. Körömvirágot, egy nagy zacskó büdöske magot. Meg annyi olajtökmagot, hogy a fölösleget kénytelen leszek megenni. Nem fér ennyi a kertembe, pedig jó nagy kertem van ám! Sikerült jó sok kapor magot is összegyűjteni. El kell ültetni idén az összeset, mert állítólag csak egy évig csíraképes. Szeretem az illatát a kertben. A hasznos rovarok is kedvelik, ezért aki teheti ültessen jó sokat belőle. Maradt még tavalyról mustár, meg lucernamag is egy fél kiló. Kipróbálom idén a fehérherét. Jobb vagy sem, mint a lucerna majd kiderül.

4 megjegyzés:

  1. Micsoda szivárvány... Mi is a magokkal bíbelődünk a tesómmal. Mézontófüvet honnan lehet szerezni? Boltban nem nagyon találkoztam vele. A mustárral való zöldtrágyázással nagyon befürödtem tavaly, odacsalogatta a környék összes káposztabolháját.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt van mézontófű: http://www.gazdabolt.hu/shop/virag-mag/T06566-mezontofu-kertdoktor-30g
      Mondjuk jobban szeretném nem online rendelni. Ilyen kertdoktoros dolgok vannak a mezőgazdasági boltokban, ott megnézheted hátha kapni ilyet is.
      Nekem is jöttek a mustárra a bolhák, de engem annyira nem zavart, nem volt túl sok a környéken se. Felhasználhatod bolha csalogatónak, oda ülteted ahol nem gond a bolha. Ősszel nem láttam egy darabot se. Max. majd mézöntűfű lesz tavasszal, mustár meg ősszel a zödtrágyanövény.

      Törlés
  2. Kedves Péter! Fekete retket nem ültetsz, úgy halottam nagyon egészséges és még a megfázás tüneteit is csökkenti :)

    VálaszTörlés
  3. Kedves recept!
    Hát nem is mondasz hülyeséget. Láttam is a magját a boltban, csak egyetlen bibi van vele, hogy nem annyira szeretem. Viszont eddig még csak boltit ettem, a többi fajta se olyan finom a boltból, mint a saját kertemből. Mindenképp megér egy próbát, milyen a saját termés. Majd megírom egy bejegyzésben mire jutottam fekete retek ügyben

    VálaszTörlés