2013. május 16., csütörtök

Kerti csodák

Alig egy hónapja még éppenhogy csak kibújt a földből a borsó (két bejegyzéssel korábban), most pedig már ekkora:


Mindig mikor kimegyek a kertbe meglepődök, hogy minden mennyit nőtt. Sajnos a gyomok is nőnek ezerrel. Tavaly ilyenkor még feleekkorák sem voltak, csak győzzük a tempójukat:) Van hátránya is ennek a csapadékos időjárásnak. Helyesebben most már aszály van, de azért a földben van még víztartalék bőven, főleg abban amit sikerült még a nagy esők előtt felásnom. A természet még mindig le van maradva, pedig iparkodik ám. Tavaly május végére már letermett a borsó, kíváncsi leszek most milyen lesz akkor. A retek úgy ahogy volt fel is magzott szépen, anélkül hogy gumót hozott volna. A jános napiban még bizakodom, nagyon szép: 



Reméljük nem csak arra gyúr, hogy nagyobb lehessen a magszára, mert egyenlőre csak a lombja nő. Enni még nem nagyon van mit belőle. 
A saláta hozza a formáját, nem az én kertembe való. Bár tavaly kicsit nagyobb volt már ilyenkor. Viszont a retekről szépen elriasztotta a bolhákat. Ha másért nem, ezért érdemes volt ültetni:



A hagyma viszont szép. A vörös-, és a fok- egyaránt. Ez való  az én kertembe. Van őszi fokhagyma és tavaszi is, és mindegyik nagyon jól néz ki. 
Ezt pedig nem találjátok ki micsoda. Kíváncsi vagyok kitaláljátok e? Elfoglalja az egész komposzthalmomat, pedig van az vagy egy méter széles is, ha nem több:


Itt van egy korábbi kép róla. Hogy érzékelni lehessen a méreteit ráraktam a levelére egy 1 forintost:


Éppen tegnap felmászott a tetejére egy gyíkocska és ott napozott. Azt hitte ez az égig érő paszuly. Sajnos ezt nem tudtam lefényképezni, pedig az díjnyertes fotó lett volna.

Végezetül pedig pár kép


Virágzik a pünkösdi. Nemcska a piros, hanem a rózsazsín is.




Itt pedig a francia levendulám bontogatja a szirmait. A hagyományos még nem nyíllik, de szépen hajtanak azok is.


Itt pedig a leendő termés. Reméljük az időjárás nem tartogat semmi kellemetlen meglepetést a számunkra.


4 megjegyzés:

  1. Ő nem egy eltévedt spenót?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg az. Azt hittem nehéz lesz kitalálni. Én még az életben nem láttam ekkorát, bár lehet én vagyok tájékozatlan:) Bekomposztáltam tavaly az elszáradt spenót szárat, és ez lett belőle.

      Törlés
  2. Én is ma néztem meg a pár darab kikelt és elmagzott retekből párat, nálunk se hozott gumót egyáltalán, de legalább az egyiknek piros volt a vékonyka kis gyökere :)
    Gyönyörűek a pünkösdi rózsáid!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos az idei időjárás miatt volt, nem tudott a retek kibontakozni. Bár lehet az ő célja pont a magképzés.
      Örülök, hogy tetszenek. Az illatuk is bódító volt.

      Törlés