2013. október 19., szombat

Mi kerüljön a komposztba?

Új komposzthalmot üzemeltem be nem is olyan régen a kertemben (ez már a hatodik), ennek kapcsán gondoltam írok egy bejegyzést a fenti címmel. A többi komposztomat még nem sikerült átforgatni, érthető okokból, pedig némelyiket már nagyon kéne. Itt leírtam, hogy miért is: Őszi veteményezés 2013-ban is Nem baj, addig is érik, majd valahogy sort kerítek rá:)
Aki nem tud beszerezni istállótrágyát annak a legjobb szervestrágya a könnyen elkészíthető komposzt. A komposztba belekerülhet mindenféle kerti hulladék. Ebben az esetben még szállítani sem kell a  szerves hulladékot. Természetesen csak olyan szerves anyag jó, ami le tud bomlani. (A tejeszsacskó is szerves anyag, de ezer év alatt se bomlik le rendesen) Ide tartozik az ágnyesedék, lekaszált fű, lehullott levelek. A lekaszált füvet érdemes előbb zöldmulcsként hasznosítani. Ez egyfajta előkomposztálásnak is elmegy, ugyanakkor ez az egyik legjobb takaróanyag. Az ágnyesedéket összeapríthatjátok, de ne túl apróra, mert a nagyobb darabok lazítják a komposztot, így jobb a szellőzése. Ha nem tudjátok összeaprítani az is jó, akkor több időt kell szánni a komposztálására. A fáról lehullott levelek a legjobban komposztálhatóak, legkönyebben lebomlanak és ezáltal a legértékesebbek. Kivéve a diólevél, de azt lehet külön komposztálni, ahogy én is tettem itt: diólevélből komposzt. Nagyon jó a letermett borsó szára, igen sok értékes tápanyagot tartalmaz, főleg sok nitrogént. Mehetnek a komposztba az elnyílt virágok, a lehullott gyümölcsök. Ha az én módszeremet használod komposztálásra (amit megtalálsz itt: komposztálás), akkor nyugodtan tehetsz bele gyomokat is, mert ilyen körülmények között lebomlik a szaporítóanyaguk. Komposztálóládában nem biztos, arról nincs tapasztalatom.
Jó még a komposztba a konyhai hulladék. A zöldség és gyümölcshulladékok, vagy a krumpli héja ideálisak lebomlás szempontjából. Kisebb mennyiségben igen értékes a fahamu, a kávézacc és a kifőzött tealevelek. Széntüzelésű kályhák salakját ne rakjuk a komposztba, a szén égésekor sok mérgező anyag keletkezik, aminek egy része a salakban marad. A tojás héja is jól hasznosítható. Citrusgyümölcsök héját inkább ne rakjuk bele, mert az eltarthatóságuk miatt bekenik őket gombaölőszereket tartalmazó viasszal.
Ne kerüljenek a komposztba a le nem bomló anyagok. Ilyenek a műanyag zacskók, a fémhulladékok, cserép hulladék. A konzervdoboz, a kavics sem előnyös töltőanyag. Vigyázzunk az üveg darabokra! Ha  ilyet találunk a kertben azonnal gyűjtsük össze, mert sérüléseket okozhatnak. Jobb ha nem rakjuk a komposztba a húsevő állatok ürülékét (a kutya, macska is ilyenek), mert kórokozókat tartalmazhatnak, amelyek nem mindig pusztulnak el a komposztban. Az a jó komposzthalom ami olyan mint a szendvics: minél többféle anyagból áll, annál jobb. Itt egy szép kép az én legújabbamról:


Idén nagyon sok körtém termett a Bosh kobak fámon,  a romlottak (ami nem volt kevés) a komposztban kötöttek ki. Nagyon szeretik a méhek, tegnap 10 is falatozott belőle egyszerre. 
Ez a bejegyzés kicsit összefoglaló jellegűre sikerült, remélem azért élvezhető is volt.

5 megjegyzés:

  1. Nagyon is élvezhető volt. Én nem vagyok ilyen lelkiismeretes, bocsánat, nem voltam, na de majd most!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor már megérte megírni ezt a bejegyzést. Örülök, hogy tetszett!

      Törlés
  2. " (A tejeszsacskó is szerves anyag, de ezer év alatt se bomlik le rendesen)" mér, hogy a műanyag tejes zacskó???

    A füvet mint mulcs én is elkezdtem használni, mert abból van sok. Illetve majd még csalán lesz rengeteg amit letudok szedni, a közelemben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem polipropilénből volt a klasszikus tejeszacskó, az is szerves, csak túl erősek a kötései.:) Bár mostanában állítólag van már lebomló is.
      A csalán az nagyon jó a komposztba. Az én nagy bánatomra az én kertemben nem él meg, pedig már 2x is próbáltam telepíteni. Sajnos kevés neki az eső:) Pedig lehet belőle jó kis csalán levet készíteni, meg komposztálni is kiváló.

      Törlés
    2. Itt nő a határban mint akinek muszáj.

      Törlés