2014. február 8., szombat

Borsó 2014

Ültettem ma egy kevés borsót. Körülbelül annyit, mint tavaly összesen :)  Ha így folytatom, még pár év és borsó nagyhatalom leszünk. Nem tudom hogy ültetek e még, majd kialakul. Most Rajnai törpét vetettem, majdnem elfogyott egy 200g-os csomag.  Később mindenképpen akarok még másik fajtát is ültetni, Kelvedon csodáját például. Tavaly nagyon jól muzsikált az is. Kevésbé bírja a hideget, ezért célszerű később vetni. Lehet elég lesz március végén, április elején. Bár majd meglátjuk milyen lesz az időjárás. A tavalyi áprilisi vetések jobbak voltak, mint a március elejei, igaz elég  hideg márciusunk volt. Betartottam azokat az elveket, amiket tavaly itt összefoglaltam: Borsó tapasztalatok.
Mivel a februári vetés volt a legjobb tavaly, ezért vetettem most jó sokat. Akartam még tél alá vetést is  csinálni belőle, de az elmaradt. Nem lesz már tél, itt a tavasz. A madarak már nem eszik annyira az eleséget sem, érzik a tavaszt. Úgy énekeltek ma, mint tavasszal szoktak. Tűző nap fogja érni az összes ágyást, elvégre az a legjobb nekik. A kiveszett eper helyére is borsót ültettem, így nagyobb kedvem lesz gyomtalanítani azt a részt. Majd a borsó segít benne, elnyomja a gazokat. Nem ültettem sűrűre, hanem ahogy kell  kb. 20 cm sortávolságra, és 4-5 cm tőtávolságra. Nem érdemes sűrűbbre, mert nem tudnak kifejlődni a  tövek rendesen. Jó nagy sár volt, lesz nedvesség a borsónak bőven. Igyekszem majd nem elfelejteni a karózást, az nagyon fontos! Anélkül összeborulnak a tövek, és a termés mennyiség kb. a felére esik vissza.
Pár hónap múlva majd így fog kinézni az ágyás, legalábbis remélem:


És még szebb is lett az ágyás, mint reméltem. Ha érdekel itt elolvashatod a fejleményeket: Borsó betakarítás

11 megjegyzés:

  1. Én január 6-án ültettem egy ágyásnyit.Ha nem sikerül, buktam 200 ft-ot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem sikerülni fog, a borsó jól bírja a gyűrődést. Remélhetőleg jó hidegtűrőt ültettél. Bár szerintem a többi is kibírja, max később kel majd ki.

      Törlés
  2. Nálam holnap lesz a borsó nap. Jó lesz már alig várom, már ha nem lesz miden víz alatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az én kertemben is jó nagy sár volt, de azért jó volt. Ma esett jó sok eső, azért is ültettem tegnap. Majd gondolok rád holnap, hogy sikerüljön az ültetés.

      Törlés
  3. A rajnai törpével tavaly megjártam...szinte semmit sem termett. Az idén kizárólag Kelvedon csodájában bízom. Be is vásároltam 1 kg vetőmagot. Lesz, ami lesz... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez nem jó hír, hogy a Rajnai törpe rossz is lehet. Eddig nekem nagyon bevált mind a két fajta. Kelvedon csodája kicsit fázósabb, majd később még azt is vetek a biztonság kedvéért.

      Törlés
  4. Nálam eddig csak a törpe vált be. Idén én is megpróbálom függőlegesben tartani őket, ma van tervben, ha marad a napsütés, hogy vágok tavaly télen elfagyott hortenzia vesszőket támasztéknak. Én most lóbabot vetnék, de nagyon. Csak várom, hogy szikkadjon a föld a veteményben, addig máshol szöszmötölök.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó is a törpe, érdemes próbálkozni vele. Remékem összejöttek a terveid. A napokban nálunk is jó sok eső esett, de szerintem hétvégére már lehet majd rajta dolgozni.

      Törlés
  5. Érdekelne, hogy áll most a borsód? Mi március elején vetettünk Kelvedont és most kezdett el kibújni a földből. Remélem a paradicsom kiültetéséig leterem, mert kevés a hely...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pár napon belül írok róla egy bejegyzést, már készül :)
      Hát szerintem nem biztos hogy június előtt le fog teremni. Végülis kivághatjátok hamarabb is, ha meghozza a főtermését. Én még hagyni szoktam, de akkor már kevesebbet terem.

      Törlés
    2. Köszi szépen a gyors választ! Gratulálok a blogodhoz, szívesen olvasgatom! Inspirál arra, hogy én is belevágjak! Kíváncsi leszek mennyi borsód lesz a 200g-os csomagból, mert mi már kb. 3 éve u.azt a csomagot fogyasztjuk :).

      Törlés