2014. március 31., hétfő

Tavasz

Most már végérvényesen ránk köszöntött a tavasz. Azért is nem írtam eddig, mert rengeteg a dolgom. Pedig jó sok minden történik a kertben. Virágoznak az első tulipánok:


Tudom sok helyen már el is virágoztak, úgy látszik nálam kissé késnek még az elsők is. Virágoznak a fák. A legelső volt a legöregebb kajszi, majd a két kölyök kajszi követte. Ők nem hiszem,. hogy fognak teremni, csak megmutatták a virágaikat. Itt az egyik:



Kicsit zavaró a háttér, egyenlőre a szőlőlugas van körülötte, de azért látszik a lényeg. Itt pedig az egyik kedvencem a Suncrest őszibarack:


Ő már lehet fog teremni, elég sok virág volt rajta. Tavaly volt rajta 1 db gyümölcs, nagyon jó volt az íze. Pár napja -2 °C-os fagy volt a kertben, de úgy látszik mindenki kibírta maradandó károsodás nélkül. Az elkövetkezendő napokra nem jósolnak fagyot. Legyen igazuk! Készülődnek a virágzáshoz a körték, a cseresznye. Szerintem ilyenkor a legszebb a kert.
A szőlő is hozza a leveleit, pedig április előtt nem nagyon szokta. Úgy látszik túl jó az idő, vagy az elmaradt tél miatt van. Mindenesetre ennek köszönhetően jól le vagyok maradva a metszéssel. Nem baj úgy néz ki pár nap és befejezem.

6 megjegyzés:

  1. Jó metszegetést! Úgy látom van bőven metszeni való. A kis barackfák nagyon szépek, ígéretesek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Szerencsére már a végefelé tartok. Nekem is nagyon tetszenek, dísznövénynek sem utolsók ilyenkor. Bár én enni is szeretnék róluk valamit :)

      Törlés
  2. Jó sok metszeni valód van! Én a kajszihoz nem merek nyúlni, pedig kellene, de tavaly gutaütést kaptak. Ezek új példányok. Te szoktad metszeni őket?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen a végére már egész belejövök :) A fiatalokat igen, kicsit. A mandulakajszi nagyon erőteljes, muszáj. A másikat meg alakítgatom. A legöregebbhez már én sem nyúlok, mert két éve nálam is elkapta valami, 3 ágából csak 1 maradt, de azon rengeteg virág volt idén is. Kapott tavasszal 3 talicska trágyát, hátha megerősödik és még sokáig terem az az 1 ág.

      Törlés
  3. Szépek a virágaid. Gondolom a metszéssel már végeztél.
    Én a kajszit meg metszettem rendesen. Tavaly ültettem. Előtte amit ültettem az elfagyott. Alulról hajtott két ága. Azt próbálom meg menteni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát éppen akkor végezhettem az utolsó szőlők metszésével, mikor ezeket a sorokat írtad. Elég jól elhúzódott. Roppant sok időmet elvette. Azóta már egész jól haladok. Remélem még lesz valami az elfagyott kajszidból is. Enyémek elég jól burjánzanak, csak gyenge metszésben részesítettem őket, mert már így is marhára nőnek.

      Törlés