2014. június 11., szerda

Eperszezon évadzáró

Itt a vége az eperszezonnak. Azt hiszem ilyen szép képet már nem tudok feltenni, maximum majd csak jövőre:


Igaz még az elejéről sem írtam, de mivel ránk köszöntött a kánikula ez pontot tett az eperszedés végére. Nem baj, végülis idén sokat ettünk róla, sokkal többet mint tavaly. Igaz tavaly 3 hónapos szárazság volt, az idei tavasz pedig elég csapadékosra sikerült. Abból a sok vízből el kellett volna rakni júniusra is, most nagyon jól jönne a kertembe egy kis nedvesség. Már a csigák is nagyon szomjasak. A tavalyi mulcsozásomnak köszönhetően idénre nagyon jól megerősödtek az epertöveim. Azok teremtek idén a legjobban amiket tavaly gondosan lemulcsoztam és most jó sok nap érte őket. Itt egy bejegyzés erről: Mulcsozás.

Így indult az idei szezon:

Aztán a folytatásról nem készültek képek, de talán anélkül is elhiszitek nekem, hogy volt eper bőven. Kicsit talán még meg is untuk. Most már teremhetne újra, de azt hiszem erre most olyan 1 évet várni kell. Most már erőteljes szaporodásba kezdtek a tövek. Hagyom legyen minél több epertő, elvégre helyem az van.
Amit lehetett idén is lemulcsoztam:


Friss lucerna látható a képen, meg kicsit szárazabb fűkaszálék. Próbáltam viszonylag gyommagmentes anyagot használni, ami a lucerna esetében sikerült is, a másik esetben majd jövőre kiderül.

1 megjegyzés:

  1. Tegnap, mikor a hagymáról tekergettem le a szulákot, te jutottál eszembe. Vajon mi lehet veled, olyan régen jelentkeztél.:) Minden kívánságom így teljesüljön.

    Nálam is leszállóágban az eper, de a folytontermők már újra tele vannak virággal, szól és ősszel küldök, hogy nálad is legyen hosszabb a szezon. Tavaly decemberben szedtem le az utolsó szemet.:)

    VálaszTörlés