2013. április 28., vasárnap

Jelentés a kertből

Mostanában kicsit elfoglalt voltam, nem tudtam idejében megírni ezt a bejegyzést. Azóta már lassan elvirágoznak a fáim (a meggy még javában pompázik). Külön öröm, hogy az összes tavaly telepített gyümölcsfám megmaradt és nagyon szépek. Az egyik őszibarack még virágzott is:




Itt pedig az "idős" meggy, előtérben egy nyári körtével. Ugye nem is látszik, pedig ott van! A törzs a képen a nyári körtéé:


A meggy olyan szép, hogy itt van egyedül is:


A cseresznye tömve virágokkal:


Itt pedig a kertem madártávlatból. Az aszály ellenére elég zöld, egyenlőre még csak a fölső pár centi száradt ki.



7 megjegyzés:

  1. Szép, jó alakú fáid vannak, remélem a méhecskék is jól teljesítettek.:)

    Szeretem az utolsó képedet, gondolatban végigsétálhatok a kerten és láthatom a tájat is. A fák alatt csalánt nevelsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt én is remélem :)
      Örülök, hogy tetszik az utolsó kép, nekem is az a kedvencem. Segítek a sétában. Bal oldalt szőlő van, jobb oldalt meg a gyümölcsfák ebben a sorrendben: Őszi, körte, szilva, cseresznye, kajszi, tavaly ültetett idared, nyári körte, meggy.
      A fák alatt az lucerna, kicsit nagyra nőtt

      Törlés
    2. Rosszul írtam, balra vannak a fák és jobbra a szőlő. Kicsit már késő van :)

      Törlés
  2. Nagyon ígéretesek, reméljük, sok gyümölcs is lesz.

    Nem gondoltam volna, hogy árpilis végén már esőért könyörgünk, de nagyon kéne, úgyhogy: Ó, add Uram az esőt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig úgy néz ki.
      Már sikeres is volt az imád, csütörtökön jön a nagy eső. Eddig nálunk csak a talaj felső rétege száradt ki. Csak akkor van gond ha felásom, akkor kiszárad a felásott rész. Csak hát ha nem ásom fel, hogyan ültessek bele:)

      Törlés
  3. Nagyon sok a virág a fákon. A termés is jó lesz remélhetőleg.
    A nagy eső az nem jött, de egy jó kis eső az volt nálunk is.
    Jó munkát továbbra is. Szia.

    VálaszTörlés
  4. Azóta már sok rajta a termés is. Reméljük nem jön semmilyen környezeti katasztrófa ami elviszi.
    Nálunk elég sok esett, én is jól eláztam pár perc alatt pénteken. Nem bántam, növényeim biztos élvezték az esőt:)
    Köszi és jó munkát neked is! Szia.

    VálaszTörlés