2013. július 6., szombat

Levendula betakarítás

Pár napja (Mancoka szavaival élve) megvolt a levendula betakarítás nálam is. Ez lett a végeredmény:


Szépen fellógattam a csokrokat a szőlőkötöző zsineggel. Amikor a kép készült két bokor még kimaradt, de azóta már azokat is elintéztem. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit kezdjek majd a szárítmánnyal, így egy kicsit utánanéztem a dolognak. Megkérdeztem Anikót is, sok okosságot mondott. Végülis megfogadtam a tanácsát és úgy döntöttem egyenlőre nem kísérletezgetek, megy az egész a szekrénybe molyriasztónak. Úgyis olyan jó az illata, remélem jó sokáig megmarad. 
Az aratás után nem sokkal elkezdtem a  növényeim metszését. A legtöbb bokrot próbáltam úgy kialakítani, hogy szép legyen. Állítólag így kell. Itt egy videó róla: 


Angol nyelvű, de szerintem az is érteni fogja, aki nem tud angolul. Először megmutatja egy 1 éves, majd egy 2 éves, aztán pedig egy 3 éves növény metszését. Próbáltam én is utánozni. Ilyen lett az egyik bokor:


Egészen gömb alakja lett, nem?

8 megjegyzés:

  1. Én nem metszettem, ma már bánom, mert hatalmas és nagyon öreg a tő. És törik nagyon, vigyázni kell rá. Gyönyörű a csokraid, csak gyönyörködj benne. Ha megszárad és potyognak a virágok, egy vászonzacsiba is rakhatod, lemorzsolva a virágot, és úgy a szekrénybe.:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ültess újat, bár biztos a szívedhez nőtt már az az öreg tő. Én is így szoktam lenni vele. Ültethetsz másikat is, és azt már szakszerűen meg is tudod metszeni. Ha megnézted a videót láttad, hogy túl sokat nem szenved vele a nő. Gondolom van egypár bokorja még, mivel levendula farmja van.
      Én is jó sok bokrot akarok még ültetni, lehet teleültetem az egész kertet. Azért hagyok kevés helyet másnak is.:)
      Már potyognak a virágai, akkor ezek szerint már megszáradt:)

      Törlés
  2. Divatos lett a levendula, már fesztiválja is van.
    Méltán szép dísze a kerteknek.Szépek a csokraid, a metszése fontos, köszi az ajánlást.

    VálaszTörlés
  3. Köszi, és igazán nincs mit! :)

    VálaszTörlés
  4. sziasztok! szuper a cikk, egy éves a levendulánk, virágzás után metszem, elég lazák az ágai. Remélem, ettől besűrűsödik.
    Arra van ötletetek, hogy levendulás gyertyát hogy tudnék egyszerűen készíteni? Ami jó szúnyogriasztásra is :) Köszi előre is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy tetszik! A metszés után be fog sűrűsödni. Úgy csináld ahogy a videón van, ne sajnáld a növényt, jól meg kell metszeni.
      Találtam egy cikket a gyertya készítésről: http://www.nlcafe.hu/otthon/20130616/csinald-magad-szunyogriaszto-gyertya/

      Törlés
  5. most megnéztem a videót is, a miénk már most akkora, mint a filmen szereplő harmadik. nagyon gyorsan nő, remélem, nem késtem el a metszésével...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokféle van, nekem is van oylan ami kb 3x olyan gyorsan nő, mint a másik. Szerintem nem késtél el vele, én még nem metszettem.

      Törlés