2013. július 23., kedd

Őszibarack

Van egy régi őszibarackfa a kertemben. Persze van már két kicsi is a tavaly őszi telepítésből, de ez a bejegyzés az öregről szól. Szóval az öreg már nincs túl jó bőrben, kicsit már öreges:) Próbálom megifjítani több kevesebb sikerrel. Tavaly nem termett egy szemet sem. Mondtam is neki, hogy ha így folytatja, akkor cseresznyefa lesz a helyén. Ősszel még csak félig viccesen mondtam ezt neki, de tavaszra már kezdtem egyre komolyabban gondolni a dolgot. Egyetlen szerencséje volt, hogy  1 éves lucerna van alatta, és azt nem szándékoztam feltúrni.
Nem tudom hogy a fenyegetések hatására, vagy az időjárás miatt, de idén megemberelte magát. Gyönyörű barackokat termett:


Ez csak egy kis része a termésnek. Inkább nem szedtem le egyszerre az egészet, mert a fán jobban eltartható, mint nálunk. Meg úgy finom, ha minél jobban megérik, és némelyik még kemény volt.
Kicsit sok baj volt már ezzel a fával, tavaly eléggé tafrinás is volt (Idén szerencsére ezt sikerült kiküszöbölni). Viszont elszaporodtak rajta a levéltetvek. Érdekes, hogy más fámon nincsenek, csak az öregen. Csatarendbe állítottam a katicáimat, szóval már folyik ellenük a védekezés:


Ezen a képen csak egy példány látható, de azért voltak rajta dögivel. Azóta már látszik is a munkájuk "gyümölcse". Tavaly még próbáltam én is segíteni nekik Agrol Plusszal, de sokra nem mentem vele így idén rájuk hagytam a munkát teljes egészében. Szerintem hamarabb is végeztek a tetvekkel, mint amikor én is belekontárkodtam. Az Agrol Plusz valószínű nekik sem tett jót, hiába csak lenolaj van benne, azért katicáéknak sem lehet túl egészséges.
Ezen a képen látszik, hogy idén kitett magáért az Öreg:


8 megjegyzés:

  1. Gratulálok, szép termés! Jó étvágyat hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen! Átadom a barackfának, mert övé az érdem:)

      Törlés
  2. Milyen szerencse hogy megkegyelmeztél neki! Biztosan ízletesek is ezek a szép termések. Gratulálok a katicahadseregedhez, igazán biogyümölcsökhöz segítenek benneteket. A mi barackfánk levelein is megjelentek a tetvek, de hagyjuk őket amíg be nem érik a termés rajtuk, utána intézkedem én is, de vegyszerek nélkül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, a lucernának köszönheti a létét. Bár úgysem értem volna rá tavasszal cseresznyét ültetni:)
      Hát olyan őszibarack ízük van. hagyom hagy érjen meg teljesen, és akkor nagyon édes. Boltban ilyet úgysem lehet kapni, kb. 2 napig tartható el.
      És mit fogsz intézkedni a saját fáidnál? Szerintem addigra felszaporodnak majd a katicák nálatok is.

      Törlés
  3. Szép termés! Nekünk is van egy őszibarack fánk, csak sosem tudom, mikor szedjem le a termést, hogy se túl hamar, se túl későn nem legyen. Ha hamar leszedem, még kemény, ha várok vele, meg lepotyog, vagy megtámadják a darazsak és hangyák. Nagyon bonyolult ez :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mindig nézegetni szoktam, és ha már puha akkor leszedem. Néha meg is kóstolok belőle egy-egy példányt. Mondjuk egyszerre sosem szedem le, mert a fán tárolható a legjobban. Ezt most viszonylag nem eszik a darazsak, de volt már, hogy zölden is megkezdték a körtét. Szóval tényleg bonyolult :)

      Törlés
  4. Igazi "mosolygó barack", mint a mesében. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért nem mind volt ilyen szép, volt benne kukacos is. Bár egész kevés. Valószínű ha több csapadék lett volna éréskor, nem lett volna ilyen jó a szüret. Van az aszálynak is előnye:)

      Törlés