2013. március 21., csütörtök

Tavaszi vetés újra

Tevékenykedtem tegnap a kertben. Gyönyörű idő volt, hétágra sütött a nap. Nagyon élveztem! Ültettem répát, egy sor hagyma egy sor répa elrendezésben. Némelyik hagymasor hagymamagból lesz, mert az kb. 1 hónappal tovább marad a földben majd augusztusban. Tavalyhoz képest kicsit később történt ez az ültetés, de remélem még nem túl későn. Ma jól meg is lett locsolva, így minden biztosított a sikeres keléshez. Két fajtát vetettem kísérleti célzattal, lássuk melyik lesz jobb. Az egyik a Vörös óriás, a másik pedig Danvers. Hála a tavalyi aszályos időknek, a múlt évben nem volt túl sikeres a répatermesztés, csak ősszel kezdett nőni úgy ahogy. Ennélfogva nem lettek túl nagyok. Kíváncsi vagyok most mekkorák lesznek.
Aztán kicsit körbenéztem a kertemben a hétvégi környezeti katasztrófa után, nem találtam semmi vészeset. A fák túlélték, talán -8ºC volt a leghidegebb. Reméljük nem tett bennük olyan kárt, ami majd csak később fog kiderülni. Az őszi fokhagymám teteje kicsit megfagyott, de kiheveri. Még volt hó tegnap, pedig már meleg is volt, meg az eső is esett azóta. Szép kis idő volt itt is a hétvégén.


Szegény nárciszaimat sajnálom csak, 30 cm havat kénytelenek voltak elviselni a fejükön. Nem lehetett túl kellemes, de ők is túlélték.
Ezek pedig a paradicsomok. Mivel paradicsomi körülmények között élnek, nagyon szépen fejlődnek, nemsokára pikíroznom kell őket.



Lassan neki kellene már állnom a lemosó permetezésnek, csak azt tudnám mikor. Állandóan esik az eső, meg fúj a szél. Most még fagyot is ígérnek. Szép kis tavasz!
Ennek dacára az egyik ágyásban kel a borsó. Végre! Már nagyon vártam.


Megmetszettem az ősszel ültetett kis fáimat is. Elég hamar végeztem :) Úgy tűnik mind megmaradt,  fagykárt nem szenvedtek eddig még. Remélem ezután se fognak. Még egy kicsit tombol a tél, aztán úgyis jön a tavasz. Igyekszem pozitív lenni.


2 megjegyzés:

  1. Sajnos az idő nem mindig kedvez a kertészkedésnek.
    A metszésen túl vagyok én is. Sajnos a földön nem lehet semmit csinálni. Az udvart rendezgetem, tüzelek. A húsvét is ilyen lesz ha igaz.
    Nem baj. Csak pozitívan!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Mostanában sajnos több a rossz idő, mint a jó. Ki kell használni, ha ilyen van. Én azért bizakodó vagyok, hátha tévednek az időjósok. Minden lehetséges :)

    VálaszTörlés