Ő még csak suháng, de legalább kedvemre alakíthatom. Jövőre egész szép fa lesz belőle. Azért vettünk Gálát amúgy, mert az jó porzópárja az Idarednek. Elvileg a Gála önbeporzó, de azért beszereztünk egy Golden spurt is. Ez jól porozza a Gálát is, meg az Idaredet is. Szóval igyekeztünk mindenre odafigyelni, így a beporzással talán nem lesz gond. A szomszédban van egy nagy alma ültetvény, az is beporozhatná a mieinket, de azok nem nagyon szoktak teremni, ezért inkább igykeztünk mi megoldani a dolgot. Kicsit el vannak hanyagolva, talán az az oka, hogy nem nagyon igyekeznek termést hozni. Itt van az én Idaredem, amit még tavasszal ültettem: tavaszi idared Az ő ültetőgödre nem volt olyan nagy, mint az új társaié, viszont egész tavasszal és nyáron szorgalmasan locsoltam. Szóval ilyen téren el van kényeztetve. Még mindig van rajta pár levél, pedig már minden egyéb fa kopasz.
És mivel párosan szép az élet, vettünk két őszibarackot is. Az egyik a Red Haven, ami nagyon finom és amellett elég korán érik, július végén:
A másik pedig Suncrest, ami állítólag 19 nappal később fog érni. Szóval nyaranta jól el leszünk látva őszivel is. Amúgy a Red Haven önbeporzó, a Suncrestet nem tudom, de ha nem az, akkor is lesz aki beporozza. Ő is egy mutatós fácska:
Ültettem egy Vilmos körtét is, de róla már nem készült fotó. Talán majd jövőre, már elment téli álmot aludni.
1 év múltán pedig mindenkinek csak ajánlani tudom a faültetési módszeremet. Elég jól bevált. Itt le is ellenőrizhetitek az eredményt, ilyenek a fáim 2013 novemberében: Fiatal fáim
1 év múltán pedig mindenkinek csak ajánlani tudom a faültetési módszeremet. Elég jól bevált. Itt le is ellenőrizhetitek az eredményt, ilyenek a fáim 2013 novemberében: Fiatal fáim
Akkor nem unatkoztál!
VálaszTörlésSok termést kívánok.
Köszi szépen!
TörlésValóban igyekeztem elfoglalni magam. Majd még ültetek egy vilmos körtét is, csak a teljesség kedvéért.
Mi is pont ezt a két fajta őszibarackfát ültettük, kicsit aggódok az eredés miatt.
VálaszTörlésHát tudunk választani :) Az eladó is mondta a kertészetben, hogy nagyon jó fajták. Szerintem az eredéssel nem lesz gond, az áprilisi almafám is gond nélkül megindult, pedig tudjuk milyen száraz év volt. Most meg 40 cm-ig át van ázva a kertem. Én inkább a nagy fagyoktól féltem őket, de majd arra is kitalálunk valamit.
TörlésNekünk egy tapasztalt öreg azt mondta, hordjuk meg az alját jó vastagon falevéllel, s arra kupacoljunk földet. Ez fűt egy kicsit, agy könnyebben kibírják tavaszig. Megtettük, várjuk az eredményt.
TörlésHú, hogy milyen igazad van, tényleg kellett volna falevelet is raknom rá. Én is hallottam már a falevél jó hőszigetelő tulajdonságáról, aztán még lehet fűt is, de nem esett le hogy itt is jó lenne. Én csak felkupacoltam őket egy kis földdel, remélem az is elég lesz. Kár hogy nem írtad hamarabb, akkor kaptak volna egy kis falevelet is.
TörlésA jó gyümölcsfának nincs párja.
VálaszTörlésAz már igaz! :)
TörlésÉn is ültettem, izgatottan várom a nyári termést!
VálaszTörlésSokat kívánok neked, és minél jobbakat!
Törlés