2013. szeptember 9., hétfő

Napraforgó

Csináltam egy napraforgó ültetési próbát idén. Így sikerült:


A téli madáreleségből volt a vetőmagom, kis fekete szotyolák. Nagyon ellenállóak, és szinte az összes kikelt. Jövőre hamarabb kell elültetnem őket, és nem ennyire sűrűre. Kb. 10cm-ként elég lesz 1 tő. A baj csak  az ezzel, hogy fogalmam sincs idén mikor is ültettem őket. Talán június elején? Jövőre május eleje lesz az előirányzott vetési idejük. Az idei vízszegény körülmények között is kifejlődtek. Sőt még teremtek is. Kisebb nagyobb tányérokat hoztak. Locsolóvizem nem volt a számukra. Gondolom azért némi eső nem ártott volna nekik, dehát Szent Péter idén sem volt túl bőkezű.
A termést majd télen odaadom a madaraknak. Végülis nekik ültettem. Remélhetőleg nem lesznek falánkok és nem fogják megenni még mielőtt beérik. Télen nagyobb szükségük lesz rá. Kicsit be is hálóztam őket, reméljük elég lesz. Most így néznek ki:


Még nem értek be teljesen, de már nem sok hiányzik nekik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése