2013. november 24., vasárnap

Kaktusz betakarítás

Mivel az időjósok szerint mindjárt itt a tél, kiszedtem a kaktuszaimat a kertből. Végülis egész sokáig kibírták, még 1 hét és nyakunkon a december.


Azért látszik, hogy tavaly óta hogy megnőttek. Volt kb. 20 olyan is, ami már nem fért a dobozokba. Vagyis elfért volna, csak akkora volt a gyökere, hogy betöltötte volna az egész dobozt. Itt a tavalyi bejegyzésem az első kertben nyaralásukról: Kaktuszok a kertben. Volt közöttük pár aloe is, élvezték a hirtelen megnőtt életteret. Némelyik akkorára nőtt, hogy alig fért el az új cserepébe. Elég jól bírták a sok vizet, csak egy ment tönkre, de az már a kiültetés előtt sem volt a toppon. Tegnap sikerült lebonyolítanom a beköltözést még az eső előtt. Azóta egyfolytában esik. Milyen jó lett volna ebből egy kevés augusztusban.


Belekeveredett pár amarillisz is a pozsgások közé, most már ők sem fértek el a korábbi cserepeikbe. Sajnos muszáj volt beköltöztetni őket, mert nem bírják a fagyokat. Kerítenem kellett nekik nagyobb cserepet, mert a régibe nem tudtam beletuszkolni őket. Kicsit megemberesedtek augusztusi kiültetésük óta. Végül több mint 100 db kaktuszt számoltam meg, némelyik már egész nagyra nőtt. Azért volt olyan sok hely itthon :) Őket nem fogom cserepekbe ültetni. Ezek a dobozok lesznek az otthonaik jövő májusig. Kicsit szorosan vannak, de ők állítólag azt szeretik. Mindenesetre nem tiltakoztak, mikor beraktam őket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése