Úgy néz ki idén bőséges körte termésem lesz, ha valami szerencsétlen körülmény közbe nem szól.
Itt jobbra a bosh kobak körtém látható, míg lent a vilmos. Látszik, hogy milyen szép termés
kezdemények vannak mindkét fán.
Ezen a képen pedig az látszik, hogy végre sikerült kivágnom a tavaly már teljesen kiszáradt meggy fámat. Egyszer már nekifogtam, de beletört a bicskám, most sikerült. Öreg volt már szegény. Idén sajnos a régi cseresznye is kiszáradt, idáig bírta, de már nő az utánpótlás.
Itt kezdett el haldokolni az öreg fa: öreg cseresznye
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése