2026. július 21., kedd

Új kertem - Uborka

Az uborka eddig kellemes meglepetést okozott. A legszebb növény a ház előtt fejlődik, ahol délután már árnyékban van, ráadásul két krumplibak között nő. A legutóbbi nagy szélvihar még be is fújta a két bakhát közé, de ez sem ártott neki. Hatalmas leveleket nevelt, bár uborka még nincs rajta. Valószínűleg kissé későn vetettem, ezért a termés is később várható.

 

A fajtáját nem tudom teljes bizonyossággal megmondani, valószínűleg Marketmore vagy Joker F1 lehet. Többféle uborkamagot vetettem, de a csomagolásokat nem sikerült minden esetben egyértelműen megkülönböztetnem, így most már csak találgatni tudok.

Van még egy túlélőm is, a Perez F1. Ez különösen érdekes, mert annak idején egyszerűen elfelejtettem meglocsolni, pedig már akkor is nagyon nagy volt a szárazság. Ennek ellenére kikelt és megmaradt. Úgy látszik, ezt a fajtát sem kell félteni.

Az idei év egyik tanulsága mindenképpen az, hogy jövőre érdemes lesz palántáról indítanom az uborkát. A magvetésnél ugyanis nagyon sok mag ki sem kelt, és mire a megmaradt növények igazán fejlődésnek indultak, már eléggé előrehaladt a nyár. Palántázással talán hamarabb indulhatnak, és több idő maradna a termés kinevelésére is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése