2013. június 10., hétfő

Palánták a kertben

Kikerültek a napokban az első palánták a kertembe. Korábban sajnáltam őket kirakni, mert olyan hideg volt egész májusban, úgyse nőttek volna. Jövőre ültetek olyat is, ami majd áprilisban kiültethető lesz. Teljesen  nyári idő volt  már áprilisban, ki kell ezt is próbálnom! Már mindegyik paprika és paradicsom fajtából sikerült egy-két tövet kiültetni. A paprikákról nem készült fotó, mert ki se látszottak a mulcsból. Majd legközelebb.
Itt vannak a paradicsomok:


Ők se nagyon látszódnak ki a lucerna takarásból, pedig ott vannak! Nem sikerült befejezni a mulcsozást, mert rám esteledett. Ennek köszönhető, hogy valami látható is a képen, nemcsak a levágott lucerna szálak. Az elkövetkezendő napokban jó időt ígérnek a meteorológusok, nem fognak fázni a növények.
A bal oldali körömvirág volt az első, ami idén kinyílott:


Azért volt ilyen gyors, mert a korábban elfagyott bokor újrahajtott. Ilyet se láttam még más növényeknél. Itt is csak pár tő tudta ezt a bravúrt eljátszani. Például ez a citromsárga versenyző:


A büdöskék sajnos már nem állnak ilyen jól, nemrégen sikerült elültetnem őket. Bár mintha úgy láttam volna kelt pár példány az én közreműködésem nélkül is. Azok nemsokára virágzóképesek lesznek.
Itt pedig egy gyönyörű rózsa a kert másik szegletéből:


Itt látható az új őszibarackfám, egy szem termés maradt rajta. Nem volt szívem leszedni, remélem nem terheli meg túlságosan. Eddig ragyogóan néz ki, tafrinának semmi jele rajta:


Idén valamit jól csináltam, mert az öreg fa mindig tafrinás szokott lenni, és most az is gyönyörű. Vagy lehet, hogy az időjárás miatt van? Későn permeteztem az újfajta Bordóilé Nano Sc-vel, utána még Nevikénnel is május elején. Lehet ez is hozzájárult a  sikerhez.  A Nevikén nagyon jót tett a fának, pedig már tele volt levéllel. A körtefák is megszépültek tőle. Annak ellenére, hogy lemosó permetezőnek árulják később is elég jól használható. Bár lehet a kajsziknak attól foltosodott meg kicsit a levele, de az állati kártevőktől azok is elég jól megtisztultak.
Itt pedig a krumplim látható. Annyira nem szép, mint amennyire ilyen nedves időben elvárnám tőle:


Bezzeg a  komposzthalomban a krumplihéjból kelt, gyönyörű.  Nem is értem az emberek, mért nem krumplihéjat ültetnek, hát sokkal szebb. Azóta a másik komposzthalmom is kihajtott, hát nemhiába krumpli tenyészidőszak van. Nem igaz áshatok új komposzthalmokat, mert komposztálható szemét most is van bőven.  Többek között sok krumplihéj:)


2 megjegyzés:

  1. Annak a rózsának még az illatát is éreztem...

    Most lehet hogy hülyeséget kérdezek, de a krumplihéjból kelt krumplibokor alatt lesz krumpli? Azt hittem, csak a gumókból fejlődik.

    Én az idén a fenyves helyén ásattam fel a fiúkkal egy darabot, oda raktunk krumplit, mert azt olvastam, ott lesz a legszebb, ahol előtte még nem volt semmi. Mondjuk a semmi az túlzás, de a fenyők már pár éve kimentek, azóta pihent a talaj. Igazából én is láttam már szebbet is, viszont krumplibogár az nincs rajta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A fenébe én meg meg se szagoltam:) Na majd pótolom, még virít most is.
      Szerintem a gumó olyan mint máshol a mag. Ez látja el tápanyaggal a növényt, amíg fotoszintetizálni nem kezd. Aztán kialakítja az új gumókat. Majd meglátjuk igazam lesz e. A növény az nagyon szé mindenesetre.
      Az enyémen sincs bogár, szerintem idő kell amíg megneszelik, hol kezdtek krumplit termelni.
      Amúgy szerintem a pihent földben minden szép. Meglátjuk milyen lesz a tied. Egy biztos sok víz kell neki. Tavaly nálam alig termett valami.

      Törlés