2012. szeptember 24., hétfő

Őszi veteményezés

Már nem is gondoltam rá, hogy az idei kissé aszályos év után még csináljak másodvetést, de Guzner Gyula barátom bejegyzése meghozta a kedvem. http://gyunyikabiokertje.blogspot.hu/2012/09/ma-kertben.html
Így hát vetettem 4 féle retket, 2 féle fokhagymát (magyart és franciát). Kíváncsi vagyok mi lesz belőle, bár a fokhagymával nem késtem el. Majd okvetlenül le fogom ide írni a késői másodvetéses tapasztalataimat.:)

Na már vannak is fejlemények. Kel az egyik retek, méghozzá a hosszúkás (az kel hosszában), ami alul fehér felül pedig piros.  Tavasszal elég ízletes volt, azért vetettem most is, hátha lesz belőle valami. Vetettem még sárga hónapos retket, állítólag hidegtálakon rendkívül látványos. Aztán nyári vajretket, amit augusztusban kellett volna elültetni, de akkor nem sok értelme lett volna. Lássuk mi lesz belőle most. Úgyis remélhetőleg még sokáig tart a jó idő. Aztán meg a szokásos piros retket, amit a boltban is lehet mindig kapni. Tavasszal abból is jókat ettünk.

Van hosszában 4 sor (az az alul fehér felül piros), meg keresztben is (azok meg a maradék 3 fajta):


Na ilyen az alul fehér, felül piros. Most sokkal nagyobb és ízletesebb mint tavasszal volt, pedig ezt a magot én termeltem:


Jó lett még az őszi sárga színű hónapos retek, és a piros hagyományos, ahogy a fotón is látszik. A nyári vajretek nem tudott megnőni, valószínűleg hosszabb a tenyészideje.



2 megjegyzés:

  1. Biztos jó lesz a termés.
    Nálam már kel a retek. Itt ott a fokhagyma is.
    A hét végén voltunk vásárolni és láttam évelő fokhagymát. De még gondolkodom hogy vegyek e.
    De egyelőre maradok a magyarnál. Őszi az elvetve, a tavasszal is fogok rakni tavaszit. Elég lesz.
    Ja meg a metélő fokhagymát is ki kéne majd próbálni.
    Az az igazság, hogy a konyhán kívül, még gyógyászati célra használom a fokhagymát, és nem tudom hogy az ugyan olyan jó e mint a hagyományos. Utána kell nézni.
    Jó termést és jó munkát kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a jókívánságokat! Én is viszont kívánom mind a kettőt! Bár munka már nem nagyon lesz vele, már csak enni kell majd ha kikel:)
      Az biztató, ha már nálad kel, akkor talán nálam is lesz valami. Ráadásul mostanában már felülről is locsolják néha.
      Az milyen lehet az az évelő fokhagyma? Kíváncsi lennék rá.
      Én úgy tudom, hogy a fokhagyma jobb, mint a hagyományos. A fokhagyma természetes antibiotikum. Ilyen jelzőket hallottam rá. Bár szerintem ez hasonló mint a biokertészet, a megelőzésre nagy gondot kell fordítani. Ha már kész a baj, nem annnyira hatékony.

      Törlés