Tavaly folytattam a gyümökcsfa építési projektemet. November 21-én ültettem egy almafát egy körtét és egy barackot.
Az ültetés úgy zajlott, ahogyan korábban is. Itt írtam le egy 2012-es bejegyzésben. Mivel ez a módszer nagyon bevált, nem tértem el tőle most sem. Itt van az új barackfám, suncrest:
Ilyenem már van, azért került most mégegy telepítésre, mert nagyon bevált, 2 éves korában már rengeteget termett, és a gyümölcse nagyon finom volt.
A körte az Conferencia körte volt:
Egy héttel később még rájöttem, hogy az új Hungária sövény soron, van még egy hely. Ide került egy Jonagold almafa. Itt látható, bár kb most az összes fám egyformának tűnik a képeken. Na majd pár év múlva, amikor majd teremnek.
A blogomban a biokertészettel kapcsolatos mindenféle információt megtalálhatod, ami eddig felmerült problémaként, vagy kérdésként nálam. Találsz sok-sok fotót a kertemről, és néhány hivatkozást más oldalakra.
2020. október 7., szerda
2015. november 21., szombat
2015 képekben-II
Volt pár barack az új kajszifámon. Sok örömöm nem volt benne, mert a vihar leverte őket. Talán majd jövőre:
Szép termés volt a Red Haven őszibarackon:
És ugyanez a fán:
A Suncrest barack valóban 3 héttel később érik, ahogy az irodalomban le volt írva:
A fügén is volt egy kevés termés, azóta már beértek, nagyon jó ízűek voltak:
Szép termés volt a Red Haven őszibarackon:
És ugyanez a fán:
A Suncrest barack valóban 3 héttel később érik, ahogy az irodalomban le volt írva:
A fügén is volt egy kevés termés, azóta már beértek, nagyon jó ízűek voltak:
2015. november 19., csütörtök
2015 képekben-I
Április 7-én új munkahelyem lett. Innentől kezdve kevesebb időm volt a kertre, és nulla erre a blogra. Most összeszedtem magam és visszamenőleg leírtam a fontosabb dolgokat.
Tavasszal virágzott az egyik különleges orchideám:
A legrégebbi őszibarackfám is kitett magáért. Ki akartam vágni most ősszel, de így megkegyelmeztem neki. Meglátjuk hogy teljesít jövőre
Tavasszal virágzott az egyik különleges orchideám:
Új különleges tulipánokat szereztem be, szépen virágzottak is tavasszal. A Baumaxunk bezárása előtt vettem őket leértékelve:
Idén szépen virágoztak az orgonáim is:
A legrégebbi őszibarackfám is kitett magáért. Ki akartam vágni most ősszel, de így megkegyelmeztem neki. Meglátjuk hogy teljesít jövőre
2015. április 6., hétfő
Tavaszi képek
Így áll a borsóm, az első vetés. Nem tudom utolérte e már Juhmeliét, de mindenesetre igyekszik. Tavaly ilyenkor is így nézett ki:
Nárciszok virágzanak. Ugye milyen szépek?
Az aranyeső is igyekszik kitenni magáért. Szeretem mikor ennyi a virág, öröm a kertben lenni:
Közelről pedig 2 db jácint az aranyeső előtt:
A kaktuszaim sem akarnak lemaradni, pedig nem is mutattam nekik a kertet mostanában. Na nem baj, majd nyáron kiköltöztetem őket, és megnézhetik közelről.
2015. március 27., péntek
Kajszik metszése
Mandulakajszi előtte:
Utána:
Utána:
Utána:
A képekről nem nagyon látszik, hogyan is metszettem meg őkelmét. Mivel nagyon erős növekedésű fajta, csak finoman vágtam vissza a leendő oldalvezérvesszők ágvégeit. Kicsit azért visszavágtam, mert tőlem okosabbak szerint jót tesz neki. Egy fölfelé néző rügyre vágtam vissza mindet, mert már most látszik, hogy széthajló koronája lesz a fának, és gondoltam jót fog neki tenni, ha már most elkezdem emelni az ágait. Látszik a fa felső harmadában egy erős ág, ami akár a sudár szerepét is átveheti. Majd figyelek rá, mert 2. emeleti oldalvezérnek szánom, és ha sudár próbál lenni, majd megfékezem, akár le is kötözöm ha kell. Szóval mindenre elszánt vagyok:)
Ceglédi arany előtte:
Utána:
Ez már egész szép fácska. Nagyon egészséges mind a kettő, szerencsére semmiféle nyavalya nem támadta meg őket. Na ezt most gyorsan le is kopogtam. Szépen látszik a képen, hogy az első ágemelet már szépen kialakult. Az oldalvezérek nem azonos magasságban indulnak, így később sem fognak lehasadni. A képről annyira nem látszik, de kicsit elgörbült a fa. Elfújták a szelek, így a sudarat úgy alakítottam ki, hogy kicsit ellensúlyozza ezt a ferdülést. Ezen a képen elég jól látszik. Ugyanaz a fa, csak a másik oldaláról nézve:
Itt is már kezd kialakulni a második ágemelet, és már rengeteg termőnyárs van a fán. Tavaly még nem termett semmit, de idén remélek már egy kis kóstolót. Egy videót láttam, ami azt javasolta, hogy az erős oldalelágazásokat úgy vágjuk le, hogy csonkokat hagyjunk a fán, mert ez biztosítja, hogy a fa nem fog felkopaszodni, és a csonkokból termőrészek alakulnak majd ki.
Egyébként ez volt az a videó:
Sehol máshol nem hallottam még erről, de gondoltam én is kipróbálom.
A lemosózásuk is megtörtént időközben. Kaptak bordóilevet és agroként. Remélem elég lesz nekik erre az évre ennyi törődés. Tavaly elég volt ennyi vegyszer, nem szedtek össze semmiféle gombafertőzést, pedig a tavalyi év elég veszélyes volt ilyen szempontból.
2015. március 13., péntek
Zöldbimbós az őszibarack
Pár napja vettem észre, hogy az őszibarack zöldbimbós állapotba került. Meglepődtem, mert azt vártam hogy elsőre a kajszi fog beindulni. A kajszi egyenlőre még pihen, de az a gyanúm hogy nem sokáig.
Tavaly is ilyentájt indult be a kert: Barackok metszéseÍgy néz ki a Red Haven barackfám metszés után:
Remélem jól csináltam. Kicsit mintha sok ág maradt volna rajta, nem volt szívem többet levágni. Ha majd esetleg sok lesz, akkor megejtek egy kis zöldmetszést a nyár végén. És itt a másik barackom, a Suncrest:
Ezen a fán nem maradt túl sok ág, ez biztos jó lesz. Néztem pár őszibarack metszéses videót, azokon a fákon is alig maradt gallyazat.
Egészen szép a Hungária sövényem. Ezen a példányon idén meglesz a 3. ágemelet, vagyis már meg is van, csak majd még le kell hajlítanom a harmadikat vízszintesre:
Egészen szép a Hungária sövényem. Ezen a példányon idén meglesz a 3. ágemelet, vagyis már meg is van, csak majd még le kell hajlítanom a harmadikat vízszintesre:
Lehet erről a képről annyira nem látszik a háttér miatt, de majd ha kizöldül akkor majd talán jobb lesz.
2015. február 21., szombat
Elkezdődött: Metszés
Nálam végérvényesen beköszöntött a tavasz, pár napja elkezdtem metszeni a szőlőimet. Nagyon jó volt az idő az utóbbi napokban. Ki is használtam.
Előtte:
Utána:
Kicsit bezavar a háttér, de azért látszik az áldásos közreműködésem. És milyen szikrázó napsütés volt egész nap! Ha más nem, ez mindenképpen lejön a fotókról.
Találtam pár hóvirágot a kertben:
Itt pedig a végső bizonyíték a tavasz közeledtére, virágoznak a pozsgásaim:
Pedig annyira nem is meleg helyen vannak, éjszaka még hideg van itt.
A háttérben a kaktuszok még alszanak. Nekik ez még tél.
Előtte:
Utána:
Kicsit bezavar a háttér, de azért látszik az áldásos közreműködésem. És milyen szikrázó napsütés volt egész nap! Ha más nem, ez mindenképpen lejön a fotókról.
Találtam pár hóvirágot a kertben:
Itt pedig a végső bizonyíték a tavasz közeledtére, virágoznak a pozsgásaim:
Pedig annyira nem is meleg helyen vannak, éjszaka még hideg van itt.
A háttérben a kaktuszok még alszanak. Nekik ez még tél.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)