2012. augusztus 28., kedd

Szőlőfajtáim

Nagy fába vágtam a fejszémet, megrpóbálom beazonosítani a szőlőimet. Én elsősorban kertész vagyok, csak idei évtől lettem szőlész is. Egy kedves olvasóm segített időközben, így az összes fajtát sikerült beazonosítani. Köszönöm neki! Természetesen a szőlőimet is biokertész módon műveltem. (Permetezni lehetőleg ne, vagy csak a biokertészetekben is engedélyezett szerekkel szabad). Lehet viszont ültetni a sorok mellé és  közé büdöskét, mert az elüldözi a kártevőket, meg nem utolsósorban jól is mutat  a kertben:




Visszatérve a szőlőimre, az első és a szőlők kb 80%-át teszi ki a kertemben a Medoc noir. A legfinomabb szőlőfajtám annak ellenére, hogy kisszemű és  borszőlő. Ezt az is bizonyítja, hogy a seregélyek kizárólag ezt a fajtát fogyasztották:)) Idén a must cukorfoka 22 volt. Lehet ezért érdekelte annyira a seregélyeket is. Most olvastam a jó hírt, hogy ez egy rezisztens szőlőfajta. Ez azt jelenti, ellenáll a betegségeknek és nem kell permetezni. Akkor azért bírta olyan jól ezt a biogazdálkodást, amit én műveltem vele:)) Egyébként átkeresztelték és újabban Menoir-nak hívják. Eztán én is így fogom nevezni.



A következő az Olaszrizling, legalábbis szerintem:


Ez egy nagyszemű csemegeszőlő, a neve a Szőlőskertek királynője:


Van még egy másik fajta csemege. Ez is mézédesre érik, ha elég időt tölt a tőkén. Ez a Pölöskei muskotály:




Ez piros szaszla. Nem olyan édes mint a medoc, de finom az íze, a darazsak is kedvelik:




Ez is egy borszőlő, Tramini a neve. Nem túl édes, de jellegzetes íze van. A fürtök nagyon kicsik:


2 megjegyzés:

  1. Sajnos a fajta ismeretben segíteni nem tudok, de a szőlőt is lehet bio módszerrel művelni. Köztes riasztó növényekkel védeni, szellősen tartani a sorokat és sorközöket. És nem muszáj mérgeket használni sem. Régen csak "kék küvel" így mondták, permeteztek. Ez most is van. A szomszéd bácsi mindig azzal permetezett még ár évvel ez előtt is. És egészséges volt neki a szőlő. Mivel neked a fajták adottak, nem tudsz ellen állókat választani. De ezek is lehetnek egészségesek és finomak. Én enni is jobban szeretem a borszőlőt.
    A legalsó a piros fajtád, a piros delaváréra emlékeztet. Gyerek koromban sokat ettem ilyet.
    További jó munkát.
    GGy.

    VálaszTörlés
  2. Köszi szépen a segítséget, majd rákeresek a neten, hogy tényleg delaváré e.
    A kék kő az a réz-szulfát, én inkább bordóilevet szoktam, állítólag az jobb. Legalábbis tavasszal lemosó permetezésre. Azt még biokertészeknek is szabad. Bár azért a kék kő is mérgező:) Vegyész vagyok amúgy, lehet azért lettem biokertész. Elég a vegyszerekből a munkahelyen.
    Amúgy ezek a fajták elég ellenállóknak tűnnek, talán a legérzékenyebbek a csemegeszőlők.

    VálaszTörlés